Részlet a készülő írásomról 2.

November huszadika van, 13 napja voltam először a pszichiátrián.
Külön álló épület, emberekkel teli folyosó.
Fehér, bomlásnak indult falak, fehér műanyag székek, fehér járólap.
Ajtók sorakoztak egymás mellett, mindegyiken más-más orvos neve állt.
Mindenhol ültek emberek, és vártak. Fiatalok, középkorúak és öregek. Mindig azt hittem, hogy erre a helyre az őrülteket küldik kényszerzubbonyokba öltöztetve, bedobva a gumiszobába. Tévedtem.
Jól öltözött, öltönyös férfitól elkezdve a legszakadtabb ruhákban járó öregekig minden volt.
Kivülről nem látszódott egyiken sem, milyen és mekkora fájdalmai vannak.
Amikor először mentem végig azon a folyosón, remegtem a félelemtől. Nem tudtam, mi fog történni, milyen az orvosom, mit mond majd az állapotomról. Beadtam a beutalóm, és vártam másik 10 emberrel. Kijött az asszisztens, egy kedves arcú, ducibb, festett ősz hajú nő. Mosolygott, majd adott egy papírt.
-Kérem töltse ki őszintén, és majd jövök érte. Ez alapján egy kicsit többet tudhatunk meg Önről.
Kezembe vettem a lapot. Egy teszt volt. A Beck skálán mért depressziós teszt. Remek, gondoltam magamban, ismerem ezt a szart.
Első kérdés, második, harmadik. Volt vagy 20-25, a végén pedig pontszámokkal és értékeléssel. Szomorúság, önutálat, önsanyargatás, hibáztatás, öngyilkossági szándék.
-Mivel ölné meg magát, és hogyan? - lefagytam.
Erre komolyan választ várnak? Van itt egyáltalán jó válasz? Mi van, ha bezáratnak?

Megjegyzések

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Ott fent ünnepelsz – itt lent hiányzol.

Kép
9 hónapja már, hogy nem vagy itt. Üres a ház, üres a kanapé. Üres a kert, az udvar, a biciklid. Az idő villámsebességre kapcsolt, amióta továbbmentél.  9 hónapja keresem a válaszokat: miért pont így, miért pont Te, miért pont most… hiszen most kezdődött volna minden. Ma pedig a 68. születésnapodat ünnepelnénk. Reggel küldenék egy születésnapi verset SMS-ben, ahogy minden évben tettem. Délelőtt pedig énekelve hívnálak fel, ahogy minden évben tettem. Most a számod nem kapcsolható. A telefonod a fiók aljában hever, én pedig ülök és bámulom a képernyőn a mentett névjegyedet „Mamikám”, sok szívecskével díszítve. Örökké 67 maradtál. Nem öregszel tovább. Amúgy is mindig mondtad:  „Jaj, öreg vagyok én már!”  – és közben mégis tele voltál élettel. Képekről nézel vissza rám, videón hallak és látlak:  „Drága Gyöngyvirágom!”  – hangod most is belém vésődik, bármikor meghallgatom. De nemcsak a ház, a kanapé, a kert, az udvar és a bicikli üres.  Én is üres vagyok. Nélkül...
További információk

Részlet a készülő írásomról 7.

  A kollégium tárt ajtajai vártak engem minden vasárnap este, és köszöntek el péntek reggel, amikor már a bőröndömmel együtt indultunk el a suliba. Veszprémben éreztem a szívem minden dobbanását, a tüdőm minden lélegzetvételét, az ereimben a vért. Szabadság, barátok, szeretet, külön élet 5 teljes napon keresztül. Veszprémről írtam nektek egy külön bejegyzésben, de a teljesség érdekében idézek nektek belőle: -Ez a legjobb meghatározás a kollégium szóra; szabadság.   Olyan az első napokban, mintha valami táborban lennél, majd egyre megszokottabbá válnak a napok, köszönsz sok kolis társadnak, köszönsz az ismerős buszsofőrödnek, nem reszketsz a félelemtől az ismeretlenben. Nem számolod a megállókat, csak nézed a városi fényeket, amik újra és újra magával ragadnak, hiszen beleszerettél a városba. Amikor először találkozol a szobatársaiddal, az a pillanat elég érdekes.  Elsősorban a szüleid beégetnek, ti pedig együtt nevettek ezen. Az első naptól fogva kialakul az a...
További információk

Apám mondta..

Kép
Édesapámat csak 9 éve ismerem.  Sajnálom, hogy később és nem úgy, hogy születésemtől fogva, ahogyan az másoknak megadatik. Rengeteg családi dráma választott el minket egymástól, míg egynapon végül besokalltam az otthoniaktól és felkerestem. Az évek alatt apával csak veszekedni tudtam, hogy miért hagyott el minket anyával, de hamar rávilágítottak az igazságra. 17 évesen teljesen kétségbeesve apámhoz fordultam, ahhoz az emberhez akit nem ismertem.  A szívemet követtem és hozzá vezetett.  Lehet nem látta az első fogacskáim, nem volt ott az első szavamnál, nem volt jelen a ballagásaimnál, de most láthatja és részese a felnőtt életem szakaszainak, amikben jobban érzem a jelenlétének szükségét, mint kiskoromban. Ha van valami, apát hívom.  Eszembe jut apróságokról, eszembe jut egy random estén, reggel a legelső gondolataim egyike.  Sosem hangoztatnám ezeket neki, mivel nagyon nyálas szerinte is, de pontosan tisztában van ezekkel. Szavak nélkül is tudjuk azt, hogy mit...
További információk