Apám mondta..

Édesapámat csak 9 éve ismerem. 

Sajnálom, hogy később és nem úgy, hogy születésemtől fogva, ahogyan az másoknak megadatik.

Rengeteg családi dráma választott el minket egymástól, míg egynapon végül besokalltam az otthoniaktól és felkerestem.

Az évek alatt apával csak veszekedni tudtam, hogy miért hagyott el minket anyával, de hamar rávilágítottak az igazságra.

17 évesen teljesen kétségbeesve apámhoz fordultam, ahhoz az emberhez akit nem ismertem. 

A szívemet követtem és hozzá vezetett. 

Lehet nem látta az első fogacskáim, nem volt ott az első szavamnál, nem volt jelen a ballagásaimnál, de most láthatja és részese a felnőtt életem szakaszainak, amikben jobban érzem a jelenlétének szükségét, mint kiskoromban.

Ha van valami, apát hívom. 

Eszembe jut apróságokról, eszembe jut egy random estén, reggel a legelső gondolataim egyike. 

Sosem hangoztatnám ezeket neki, mivel nagyon nyálas szerinte is, de pontosan tisztában van ezekkel. Szavak nélkül is tudjuk azt, hogy mit is jelentünk egymásnak.

Most a felnőtt női változatát ismerhette meg, hiszen mindig is mondták: Apádra hasonlítasz leány!

És milyen igazuk van. 

Ugyanolyan jó arc vagyok, tetoválásokkal, humorral, önfejűséggel, a jéghegy hátán is megélő emberként, akárcsak Édesapám.

Először átoknak hittem, ha hozzá hasonlítottak, ma már áldásként fogom fel.

Ő az a személy, aki többször felhív a legrosszabb időpontokban, mint kellene, ő az akivel a szeretetnyelvünk az egymással való csipkelődés.

Más a kapcsolatom Édesapámmal, mint a többi emberé. 

Nekem ő nem csak a szülőm, hanem a testvérem, a legjobb barátom.

Pörög, viccelődik, felcsesz, komolyan beszél sokat, keveredik az OCD és a hiperaktivitás benne, idegesít, megy a feje után és sosem tud igazán pihenni.

Álmai, vágyai, céljai vannak az életben és én csak azt látom, ahogyan halad előre, megvalósítva mindazt, amit szeretett volna.

Ezermester, igazi gamer, bulis, koncerteken tomboló, a társaság fénypontja, sakkban verhetetlen, whisky rajongó, a mindenki ismeri őt ember. 

Ő az, akit ha meglátsz, nem hiszed el a korát, hiszen baseballsapkát visel, tornacipővel, szakadt farmernadrág, Jokeres póló, tetkók  és piercing. 

Két mondattal belopja magát az emberek szívébe, odaadó és gondoskodó. Ha a barátaimnak mesélek róla, ismeretlenül is imádják.

Túlzás nélkül.

Ahogyan felnőttem, úgy lett jobban szükségem Édesapámmal az életről való beszélgetésekre: a kapcsolatokról, szerelemről, barátságokról, a jelenlétére: hogy csak hallgassam őt, lássam és közelinek érezzem magam hozzá. 

Az ő tapasztalataiból tanulok, az ő tanácsait fogadom meg.

Szükségem volt rá akkor, most pedig már mindig.

Most is ő bátorított, hiszen azt mondta.. Írjál, fotózz, rajzolj, alkoss, mert tehetséged van hozzá, akkor mi a francért nem folytatod? Menj már az álmaid utan, hát csináld már végre azt, amit igazán te szeretnél!

Milyen igaza van. 

Hálás vagyok érte, hogy ilyen édesapám van. 

A múlt elmúlott, a jelen és a jövő annál fontosabb. 

Akármilyen kiszámíthatatlan is az élet, olyan biztos az én Édesapám szeretete.