Ott fent ünnepelsz – itt lent hiányzol.
9 hónapja már, hogy nem vagy itt. Üres a ház, üres a kanapé. Üres a kert, az udvar, a biciklid. Az idő villámsebességre kapcsolt, amióta továbbmentél. 9 hónapja keresem a válaszokat: miért pont így, miért pont Te, miért pont most… hiszen most kezdődött volna minden. Ma pedig a 68. születésnapodat ünnepelnénk. Reggel küldenék egy születésnapi verset SMS-ben, ahogy minden évben tettem. Délelőtt pedig énekelve hívnálak fel, ahogy minden évben tettem. Most a számod nem kapcsolható. A telefonod a fiók aljában hever, én pedig ülök és bámulom a képernyőn a mentett névjegyedet „Mamikám”, sok szívecskével díszítve. Örökké 67 maradtál. Nem öregszel tovább. Amúgy is mindig mondtad: „Jaj, öreg vagyok én már!” – és közben mégis tele voltál élettel. Képekről nézel vissza rám, videón hallak és látlak: „Drága Gyöngyvirágom!” – hangod most is belém vésődik, bármikor meghallgatom. De nemcsak a ház, a kanapé, a kert, az udvar és a bicikli üres. Én is üres vagyok. Nélkül...