Ott fent ünnepelsz – itt lent hiányzol.

9 hónapja már, hogy nem vagy itt.

Üres a ház, üres a kanapé. Üres a kert, az udvar, a biciklid. Az idő villámsebességre kapcsolt, amióta továbbmentél. 

9 hónapja keresem a válaszokat: miért pont így, miért pont Te, miért pont most… hiszen most kezdődött volna minden.

Ma pedig a 68. születésnapodat ünnepelnénk.

Reggel küldenék egy születésnapi verset SMS-ben, ahogy minden évben tettem. Délelőtt pedig énekelve hívnálak fel, ahogy minden évben tettem. Most a számod nem kapcsolható. A telefonod a fiók aljában hever, én pedig ülök és bámulom a képernyőn a mentett névjegyedet „Mamikám”, sok szívecskével díszítve.

Örökké 67 maradtál. Nem öregszel tovább. Amúgy is mindig mondtad: „Jaj, öreg vagyok én már!” – és közben mégis tele voltál élettel. Képekről nézel vissza rám, videón hallak és látlak: 

„Drága Gyöngyvirágom!” – hangod most is belém vésődik, bármikor meghallgatom.

De nemcsak a ház, a kanapé, a kert, az udvar és a bicikli üres. 

Én is üres vagyok. Nélküled.

Óriási űr tátong a szívemben, mert magaddal vittél egy darabot belőlem – és nem bánom.

Tudom, hogy tudod, hogy hiányzol. Nem telik el nap, hogy ne gondolnék Rád. 

Hogyan is tudnék, mikor anyám helyett anyám voltál? 

Te voltál a legfőbb támaszom, a cinkosom, a legjobb barátom, a menedékem, az otthon melege, a biztonságos váram.

És tudom, hogy minden, amit kaptam tőled, itt él bennem tovább.

Hiányzol, Mamikám. Örökké hiányozni fogsz.

De hiszem, hogy ez az élet csak egy átmenet. Hiszem, hogy amikor eljön az idő, újra találkozunk, egy másik szinten, egy másik világban.

Amíg itt élek, magamban hordozlak. 

És amikor egyszer majd továbbindulok, tudom, hogy ott leszel, és várni fogsz Rám, óriási mosollyal, boldogan.