Jeanette S

Miért nem beszél senki arról, hogy milyen is az, amikor közlik Veled a legrosszabb hírt? Megcsörren a telefon, a vonal túlsó oldalán papám zokogása. - Mit mondtak? - Semmi jót, unokám. Áttétes tüdőrák. . . . . Hagyjuk csillapodni ezt a két szót.  Áttét. A  metasztázis  ( gör  μετάστασις  metasztaszisz  ’(állapot)változás’) vagy  áttét  a  rákos betegség   primer helyéről más szervekre, képletekre történő elterjedését jelenti a szervezetben. A IV. stádiumú tüdőrák azt jelenti, hogy a tüdőn kívül más szervekben, is vannak daganatos (áttétes) elváltozások. A csend fülsüketítő.  Mintha a rák ezzel az egy telefonhívással beterítette volna az egész világot körülöttunk. Belemászott a legapróbb sejtembe, a legrégebbi emlékeimbe.  Oda, ahová a mamával ülünk kint a padon, a virágjai előtt. Süt a nap. Zümmögnek a bogarak körülöttünk.  Valaki elbiciklizik a hàz előtt és köszön: -  Csókolom Teri néni! Szia Zsani! Mama pe...

  A kollégium tárt ajtajai vártak engem minden vasárnap este, és köszöntek el péntek reggel, amikor már a bőröndömmel együtt indultunk el a suliba. Veszprémben éreztem a szívem minden dobbanását, a tüdőm minden lélegzetvételét, az ereimben a vért. Szabadság, barátok, szeretet, külön élet 5 teljes napon keresztül. Veszprémről írtam nektek egy külön bejegyzésben, de a teljesség érdekében idézek nektek belőle: -Ez a legjobb meghatározás a kollégium szóra; szabadság.   Olyan az első napokban, mintha valami táborban lennél, majd egyre megszokottabbá válnak a napok, köszönsz sok kolis társadnak, köszönsz az ismerős buszsofőrödnek, nem reszketsz a félelemtől az ismeretlenben. Nem számolod a megállókat, csak nézed a városi fényeket, amik újra és újra magával ragadnak, hiszen beleszerettél a városba. Amikor először találkozol a szobatársaiddal, az a pillanat elég érdekes.  Elsősorban a szüleid beégetnek, ti pedig együtt nevettek ezen. Az első naptól fogva kialakul az a...

Felemelő.  Örömmel tölt el.  Szeretek.  Szeretnek. Felszabadító.  Megnyugtató.  Figyelem. Új.  Régi. Emlékek. Család. Megerősödés. Összetartozás.  Piskótatekercs.  Egyél.  Kávé. Cicás villa. Fényképek cipős dobozokban.  Új bútorok. Találkozás. Őszinte beszélgetések.  Rózsák. Muskátlik. Futók. Kert. Zöldségek. Földművelés.Tyúkok.  Panka a tyúkom. Lettek kiscsibék. Vettünk kacsákat. Garázs. Papa szerelőhelye. Gyerekkor. Játékok. Rajzolás. Emlékek. Hazatérés. Honvágy. Ráncok. Meleg kéz. Mosoly. Ölelés. Puszik. Menedék. Otthon. Ősz hajszálak. Babám. Gyöngyvirágom. Drága unokám. Kincsem. a Mama lánya. hiányzol.

2018. Látom, ahogyan a facebook minden nap feldobja az elmúlt évek emlékeit nekem. Beleborzongtam. Beleborzongtam, hogy egy év milyen hamar telik el, és hogy 365 nap alatt mennyi minden tud megváltozni. Tavaly, 2017-ben ebben az időszakomban, október végén kezdtem feladni a harcot önmagam ellen. Rosszabbnál rosszabb események sorozata tört rám, csapásokként érkeztek az életembe, köztük a legnagyobb tragédia az volt, hogy meghalt a 6 éves kutyám. Nála indult el igazán az a visszafordíthatatlan folyamat, ami majdnem a halálba vitt. Nála éreztem azt, hogy a világom körülöttem összeomlik, és én nem tudok menekülni az omladozó falak alól.   Depresszió. Nem egy dolog miatt lettem depressziós, hanem több hónapnyi, évnyi felgyülemlett gond és legyőzhetetlen akadály után. Olyan dolgok után, amiket képtelen voltam megemészteni. Csak félredobtam őket valahol az agyam és a lelkem mélyén egy sarokba, mit sem törődve a következményekkel. Október 21-e van, vasárnap. Egy éve éreztem azt, hogy elin...

Édesapámat csak 9 éve ismerem.  Sajnálom, hogy később és nem úgy, hogy születésemtől fogva, ahogyan az másoknak megadatik. Rengeteg családi dráma választott el minket egymástól, míg egynapon végül besokalltam az otthoniaktól és felkerestem. Az évek alatt apával csak veszekedni tudtam, hogy miért hagyott el minket anyával, de hamar rávilágítottak az igazságra. 17 évesen teljesen kétségbeesve apámhoz fordultam, ahhoz az emberhez akit nem ismertem.  A szívemet követtem és hozzá vezetett.  Lehet nem látta az első fogacskáim, nem volt ott az első szavamnál, nem volt jelen a ballagásaimnál, de most láthatja és részese a felnőtt életem szakaszainak, amikben jobban érzem a jelenlétének szükségét, mint kiskoromban. Ha van valami, apát hívom.  Eszembe jut apróságokról, eszembe jut egy random estén, reggel a legelső gondolataim egyike.  Sosem hangoztatnám ezeket neki, mivel nagyon nyálas szerinte is, de pontosan tisztában van ezekkel. Szavak nélkül is tudjuk azt, hogy mit...